“Jobb utazni, mint megérkezni” ~Buddha
Ez érvényes az utakra is. Nem tudok velük betelni. Imádom az utazást, a repülő térnek és a repülésnek is megvan a maga varázsa, de ami a legnagyobb élményeket adja az mégis csak a vezetés.
Úgy gondolom, hogy van hasonlat egy sikeres út beteljesülése és egy sikeres élet között.
- Légy felkészült
Úton: Győződjünk meg róla, hogy az autó tele van tankolva, legyen nálunk feltöltött mobiltelefon, ruha, térkép, víz, talán egy kis ropogtatni való.
Az életben: Az alapokat (élelem, víz, biztonságos menedék, szociális készségek) ugyanúgy meg kell teremteni, de számítani kell váratlan dolgokra is. Tegyünk meg mindent, hogy pénzt takaríthassunk meg, erős kapcsolatokat építsünk ki másokkal, akik segítenek, ha szükségünk van rá, fejlesszük saját maguknak a készségeit (állhatatosság, érzelmi szabályozási képességek és határok meghatározása)
.2. Légy rugalmas
Úton: Bármi megtörténhet. Kíméljük meg magunkat a stressztől, ne legyünk azonnal idegesek és dühösek, ha valami nem úgy sikerül, mint ahogy azt elterveztük. Ha lazák és nyitottak vagyunk, sokkal több élményt tudunk gyűjteni
Az életben: Van az a mondás miszerint: „Ha azt szeretnénk, hogy Isten nevessen, mondjuk el neki a terveinket.” A lényeg, hogy legyünk nyitottak és mindig a szívünkre hallgassunk a nehéz döntéseknél, mert a végén úgy is neki lesz igaza.
- Ne légy előítéletes
Úton: Olyan emberekkel fogsz találkozni, akikre talán soha nem is gondoltál, de nem kell velük előítéletesnek lenni. Könnyű ezt mondani, de annál nehezebb betartani.
Az életben: legyünk együtt érzők önmagunkkal és a döntéseinkkel is. Fogadjunk be olyan dolgokat, amiket eddig nem tettünk meg, hiszen ezekkel mindig csak többek leszünk.
- Legyél ott ahol vagy
Úton: Egyszerűen csak ülj be az autóba, kapcsolj ki és vezess. Ne azt nézd, hogy mikor érsz már oda az adott helyre, hanem nézd az utat! A tájat, a fákat, a hegyeket, a virágokat, az erdőt. Élvezd, hogy mehetsz, ne stresszeld túl!
Az életben: A mély elfogadottságot és a kíváncsiságot arra használd, hogy hol vagy, nem pedig arra, hogy máshol kéne lenned. A célok jók, de a jelenlét ugyanolyan fontos. Az élet most történik.
- Gyűjts emlékeket.
Úton: Készíts fotót, vezess naplót, raktározd el a szép emlékeket, mert később ezekhez fogsz visszanyúlni.
Az életben: Egy utazás segíthet rájönni arra, hogy egyes dolgokban mennyit változtunk és más dolgokban hol rekedtünk meg.
- Kell egyfajta humorérzék.
Úton: Amikor a dolgok balul sülnek el és már úgy érezzük, hogy nem jöhet rosszabb, gondoljunk arra, hogy milyen jó sztori lesz ebből, és később milyen jókat fogunk ezen nevetni, hiszen vannak olyan helyzetek, amikor már csak a humorérzék segíthet.
Az életben: Még ha rossz dolgok történnek, és úgy érezzük, nincs, ami kihúzzon a komorságból, akkor se adjuk fel. Addig menjünk, amíg nem találunk valami olyat, ami ténylegesen fel nem vidít, és nem nevetünk egy jót. Hiszen tudományosan bizonyított tény, hogy a nevetés gyógyszer!